Mozaikcsalád

“A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket.” Ismerős ez a Karinthy idézet?

Mozaik vagy patchwork család alatt olyan családot értünk, amibe legalább az egyik szülő korábbi kapcsolatából hoz gyereket. Különböző családrészek összeolvadásából jön létre, mint ahogyan a mozaik is eredetileg különálló, tarkabarka kövek művészi összeillesztéséből jön létre.
Ezeknek a családoknak sok, a hagyományos családoknál nem jelentkező nehézséggel kell szembenéznie.

- Első körben legtöbbször nem egyértelműek a szerepelvárások. Te “mennyire” nevelheted az én gyerekemet? Pótapja leszel vagy inkább haverja?

- Egy mozaikcsaládban a gyerekek miatt folyamatosan kapcsolatban kell lenni az exekkel. Tudomásul kell vennünk, hogy életünk részévé válnak.

- Hogy legyenek az ünnepek? Ki kivel?

- Megengedi-e az anya, hogy az "apás" nyaraláson ott legyen az apa barátnője is?

Folytathatnám a sort. Néhány dolgot meg lehet előre beszélni, de menet közben is merülnek fel megoldandó kérdések, amelyeknek a megoldása nagy türelmet, toleranciát, megértést igényel.


Ha Ön is mozaikcsaládban él és időnként döccenőkkel szembesül, várjuk a szülőcsoportunkba. Kéthetente másfél órán át beszélgetünk, megosztjuk tapasztalatainkat a témáról.

Érdeklődni Frank Zsuzsánál lehet: +36 30 236 9656
Első alkalom: 2012.szept.

Kamaszkori depresszióról

 A serdülőkori düh, szomorúság, kétségbeesés sokak szerint teljesen normális jelenség, hozzátartozik a kamasz lelki fejlődéséhez.
A serdülők hangulati romlását azonban néha nehéz elkülöníteni a depressziótól, mivel a depresszió érzése némileg szubjektív. Amikor a tinédzser egyértelműen állítja magáról, hogy depressziós, a szülő negligálhatja ezt, mondván, ez teljesen normális érzés ebben a korban.

Orvosi szempontból a a depressziónak mindig része  lehangoltság, de ezt a kamaszok nem mindig tudják szavakkal leírni. Ők a szomorúságot is inkább ürességnek érzik, vagy ahogyan Sylvia Plath szemléletesen leírta, a depresszíó olyan, mintha egy hatalmas befőttesüveg ereszkedne rá az emberre: a világ távolivá, befolyásolhatatlanná válik, minden messzire kerül, minden megfoghatatlan lesz.
Sokan számolnak be anhedoniáról, örömre való teljes képtelenségről. Ami az egyént azelőtt boldoggá tette, az már nem jelent örömet.
Önértékelés nagyfokú romlása, önbecsülés hiánya. Az érintett tinédzserek azt panaszolják, hogy semmit nem tudnak rendesen megcsinálni, mindig mindent elrontanak. Úgy érzik, őket nem lehet szeretni,tisztelni.
Sajnos olykor még partnerük erőszakos magatartását is elviselik, csak mert meg vannak győződve róla: örülniük kell annak is, hogy valaki egyáltalán szóba áll velük.

A betegséghez rendszerint fizikális tünetek is hozzátartoznak, pl. állandó fáradtság, étvágy növekedése vagy csökkenése, alvászavar, hajnali ébredés, ami után a beteg már nem tud visszaludni.
A szülők számára a legaggasztóbb az a tünet, hogy a gyerek gyakran gondol a halálra. Feltünően sokat foglalkozik a halál utáni kérdéssel és megjelenhetnek nála öngyilkossági gondolatok. Ezek minden esetben azonnali segítséget tesznek szükségessé.

Sokan említik a baráti kapcsolataik negatív írányú változását. Azt veszik észre magukon, hogy nehezen viselik el barátaik hibáit, hangultváltozásait és egyre kevésbe toleránsak velük szemben. Általánosságban jellemző lehet rájuk, hogy idegesítik őket olyan apróságok is, amellyekkel azelőtt könnyedén megbírkóztak és egyáltalán kevés dolog akad az életben, ami örömöt okozna nekik.

Bence az örületbe kergette a szüleit azzal, hogy mindennap órákon át pepecselt a fürdőszobában. A haja rendszerint a szivárvány minden szinében pompázott és képes volt bejárni a fél várost olyan ruhadarabért, ami megfelelt a stílusának. A szülők szinte megkönnyebbültek, amikor Bence felhagyott a hajfestéssel és elkezdett normális ruhákban járni. Amikor azonban észrevették, hogy Bence nem használ dezodort és egyáltalán nem törődik a külsejével, jobban aggódtak, mint valaha.
Lehetne bármilyen kézzel fogható oka, hogy Bence ilyen drasztikusan vált át korábbi feltünő hippi stílusáról egy hétköznapira. De az, hogy egyik napról  másikra nem használ dezodort és nem zuhanyzik, fel kell, hogy hívja a figyelmet a háttérben meghúzódó lelki betegségre. Ha ugyanis Bence  valamiféle politikai vagy filozófiai megfontolásból változtatott volna a stílusán, akkor azt valószínűleg számtalanszor kihangsúlyozta volna a körülötte élők számára.

És valóban Bence depressziós lett. Gyógyulásának első jelei pedig azok voltak, amikor újra elkezdett gondot fordítani a külsejére. Fontos tehát tudnunk, hogy minden kamasz életében előfordulhatnak rövidebb időszakok, amikor kevésbe törődik magával, de ha ez sokáig elhúzódik, a szülőknek mindig gondolniuk kell arra az eshetőségre, hogy a háttérben depresszió húzódik meg.

Sajnos sok szülő meg van róla győződve, hogy gyermekük depressziójának kialakulásáért ők a felelősök. Hibáztatják magukat mindenért ami rossz és nem látják meg azokat a dolgokat, amik jók. Fontos tudnunk, hogy ez nem helyes hozzáállás, már csak azért sem, mert az a szülő, aki nem vádolja magát, sokkal jobban tud segíteni gyermekén. Ilyenkor ugyanis a gyermek átveszi a szülő hozzáállását, gondolkodásmódját, nem keres bűnbakot és a szülőt is, önmagát is mentesíti egy igen súlyos felelősség alól. Rájön, hogy ez egy állapot, nem az ő hibája és nem is másé.
Általában nem egy ok áll a depresszió mögött, összeadódnak a genetikai, biokémiai okok a családi háttér, személyiség, kora gyerekkori meghatározó élmények hatásaival

És van segítség. 



(forrás: Dr.Miriam Kaufman:Hogyan segítsünk depressziós kamasz gyermekünknek?)

Mesélésről

Gyakran kérdezik a szülők, hogy mikortól érdemes elkezdeni mesélni a gyerekeknek. Azt gondolom, hogy akkor is mesélünk, amikor pár hónapos csecsemőnknek az esti evés után, mielőtt betesszük a kiságyába suttogunk még pár mondatot, elmondjuk mit csináltunk aznap vagy felsoroljuk hogy a családból vagy kedvenc babák, állatok közül ki alszik már. 
A lényege, a testi kontaktus, a  csak egymásra figyelés, középpontban a kapcsolat, az érzelmi biztonság kialakítása.
Ugyanolyan jó a mesét tévében nézni, mint a szülőtől hallgatni? 
A tévénézés egy passzív folyamat, nem kell használni a fantáziánkat, míg a mesehallgatás közben működik a képzelőerőnk. Ez azért is fontos, mert ezáltal tudja a gyerek feldolgozni a vele történteket, a sok új információt a világról. Nagyjából másfél éves kortól részletesebben elmesélhetjük mi történt ma a csemeténkkel, akár egy medvebocs vagy kutyus történetébe ágyazva. Ebben a korban kezdhetünk olyan könyvből is mesélni, amelyben egyszerűen megrajzolt képek mellett kevés szöveg van. Nem kell ragaszkodnunk a leírtakhoz, kiegészíthetjük és hozzátehetjük a gyerek saját életében előforduló hasonló dolgokat.  
Kicsit később jöhetnek a saját életük történéseihez közel álló mesék, pl. Pöttyös Panni vagy Bartos Erika meséi, amelyekben a főhős óvodába megy, játszik, testvére születik, sétál, stb.
Körülbelül nagycsoportos kortól lehet elkezdeni a népmesék olvasását. A népmesék sikere többek között abban rejlik, hogy segítenek megérteni az ember belső problémáit. A gyerek gyakran érzi életét kuszának, segítenünk kell neki, hogy megtalálja a helyét a világban, ahol neki boldogulnia kell.
Előfordul, hogy a szülők csak az élet napos oldalát akarják megmutatni a gyereküknek, átírják a mese “rossz” részét, megkímélve a gyereküket az átmeneti feszültségtől, amit a történet ezen része kelt. Ezzel elveszik a mese egyik nagyon fontos mondanivalóját, miszerint az életben mindig vannak nehézségek, amiket nem lehet elkerülni, küzdeni kell ellenük. Ha nem hátrál meg az ember, hanem kitartóan szembeszáll a gyakran váratlan vagy igazságtalan akadályokkal, túljuthat a nehézségeken és győztesként kerül ki belőle.

Ne akarjuk tehát cenzúrázni a meséket és az élet történéseit, inkább beszélgessünk rendszeresen a gyerekünkkel és mindennap szánjunk időt az összebújós mesélős együttlétre.